A tegnapi író-olvasó találkozón futólag felmerült a babakötvény, mint megtakarítási lehetőség, ezért gondoltam, írok erről, úgyis nagy a köd ezzel kapcsolatban (is).

(Egyébként a találkozó jól sikerült, csak nehezen törtünk ki a "szemét bankok lehúznak minket" témakör fogságából. Meg egyébként is rövid volt, két óra után be kellett rekesztenünk a vitaestet. Mintegy 5-6 hardcore Kiszámoló blog olvasó volt ott, nekik ezúton is köszi, hogy eljöttek.

Már régóta gondolkodok azon, hogy csinálok egy két-három órás előadást a pénzügyi termékekről és a pénzügyi alapismeretekről, a blog témájához hasonlót és azzal roadshow-zok önkormányzatoknál, hogy oktassam a népet. Kedvem volna hozzá, csak azt nem látom még, hogyan tudnék ebből megélni, vagy hogyan tudnám munka és család mellett csinálni. Na mindegy, majd meglátjuk, lesz-e belőle valami.)

Szóval a babakötvény, vagy Start számla.

Mit takar az egyik kifejezés és mit a másik? Az állam minden 2006 után született gyereknek nyit egy számlát és arra elhelyez jelenleg 42.500 Ft-ot, amelyet a gyerek vehet fel 18 éves korában. Amennyiben a gyerek gyerekvédelmi támogatásban részesül, 7 és 14 korában is kap pénzt az államtól, hasonló nagyságrendben. (Ide tartoznak az állami gondozottak, súlyosan beteg gyermekek, stb.)

Tehát alapesetben kap a gyerek az államtól 42.500 Ft-ot, amelyre az állam a mindenkori ötéves magyar állampapír kamatát fizeti (most olyan 7% körül), tehát nagyjából ez a pénz megőrzi a reálértékét, mire a gyerek 18 éves lesz.

Ez a babakötvény.

Ha ez az összeg kevésnek találtatik, akkor nyitni kell egy úgynevezett Start számlát akár egy bankban, akár a Magyar Államkincstárnál és oda lehet átutaltatni a pénzt a babakötvényből, illetve további összegeket befizetni pluszban a gyerek számára, amit az állam 10%-kal, de maximum évi combos 6.000 Ft-tal kiegészít.

Néha (bár már nagyon kevés helyen) az önkormányzat is fizet a babának, ilyenkor kénytelenek vagyunk Start számlát nyitni, ha szeretnénk megkapni ezt a pénzt.

A gond ezzel csak az, hogy az éves befizetés maximalizálva van évi 120 ezer forintban, azaz ennél többet akkor sem tudunk megspórolni a gyerekünknek a Start számlán, ha a fejünk tetejére állunk.

Milyen kamatot kapunk az itt tartott pénzre? A legjobb ajánlat, amit találtam, az U banké, 7%-1% költség, azaz évi 6%. Ennél csak rosszabbak vannak tudtommal.

(update: A Fókusz takarékszövetkezetnél 9%-ot adnak jelenleg, a költségekről nem tudok, állítólag nincs, de a törvény szerint amúgy sem lehet tőbb 1%-nál.)

További gond a hosszú futamidő. Például az U bank még nem volt 18 éve Magyarországon és ahogy kinéz a helyzet, ki tudja, itt lesz-e 18 év múlva? Most ad rá egy korrekt kamatot, de vajon mi lesz 10 év múlva?

Tehát összegezve:

Vagy hagyjuk ezt a kis összeget az államnál és kapunk rá egy kevéske reálkamatot, vagy áttesszük Start számlára, de akkor bizonytalan a jövőben elérhető kamatunk, viszont maximum havi 10 ezret eltehetünk még a gyereknek (összesen 2.160.000 plusz 18×6.000 állami támogatás (ööszesen 108 ezer Ft 18 év alatt)).

HA kivonom a képletből, amit én fizettem be, akkor az állami 7% helyett kapok 6%-ot plusz évi 6.000 Ft állami kiegészítést.

Tehát matematikailag megéri. Hogy a plusz ügyintézéssel és az egyéb kellemetlenségekkel együtt van-e komoly haszna, azt döntse el mindenki maga. Se az állami 42 ezer, se az általunk elrakott havi 10 ezer nem fogja megrengetni a gyerek pénzügyi életét, de persze a semminél azért kicsit több.

 

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo